Véget ért az arTúr fesztivál és a Túri Vásár

phonix(4)
Véget ért az idei arTÚR Fesztivál és Túri Vásár. 2010-ben újra megízlelhettük a nyár utolsó csókjának édes ízét. Úgy gondolom, aki kilátogatott programjainkra az jól érezte magát, és kellemesen töltötte idejét, hiszen minden korosztály számára kínáltunk kulturális-, sport-, és szabadidős programokat.

Az artúr fesztivál szombati programja

A fesztivál negyedik napján a főszerep a központi színpad műsorában a mezőtúri zenekaroké. A 17 órakor kezdődő program a Mementó zenekar koncertjével kezdődik, de fellép még a Faith Rock, az Esti Kornél és a Magma zenekarok. Ezen túl lesz bűvész-show, fellép a virtuóz dobos Major Balázs, a Dalvarázs és a filmkedvelők számára is lesz program. Emellett számos érdekes kapcsolódó rendezvény kerül megrendezésre, többek között egészségnap, motoros felvonulás és több sportprogram is.

Augusztus 20-i program

A mai napon a 10 órakor kezdődő istentisztelet nyitja az ünnepi programok sorát. Majd a Kossuth téren a városi ünnepségé lesz a főszerep. 14 órakor kezdődik a Városi Galériában a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep kiállításának megnyitója. Délután a citeráé a főszerep, hiszen 16 órától indul a XII. Országos Citera és Néptánc Gála. Ezen kívül lesz még tűzszínház, remek koncertek - többek között a dán világzenei együttes a Phonix - és filmvetítések is.

A fesztivál augusztus 19-i programja

Folytatódik az arTúr fesztivál programja. A szerdai napon a Forrás színházé volt a főszerep. A két tegnapi komoly darab után ma könnyedebb vizekre evez a társulat. A gyerekek számára a Lúdas Matyi-t adják elő, míg a felnőttek a Szamártestamentum című középkori darabot tekinthetik meg.

Ma indul az arTúr fesztivál!

arTúr fesztivál
Ma indul útjára az arTúr fesztivál programja. A délután 17 órától kezdődő előadások az irodalmat és a színházat kedvelők számára nyújtanak leginkább szórakozást.

Bródy János és az FG-4 zenekar, valamint a Black Birds zenekar koncertje

Bródy János
Augusztus 22-én a színpadi produkciók sorát Bródy János és az FG-4 zenekar, majd a Black Birds zenekar tolmácsolásában előadott Beatles-dalok zárják. A Bródy koncert 19 órakkor, míg a Black Birds produkció 21 órakor kezdődik.

Little Band

Little Band
A Little Band együttes koncertje augusztus 22-én 16:30-kor kezdődik a központi színpadon.

Soós Mercédesz és Szerencsés Janó műsora

Augusztus 22-én 15:30-kor lép színpadra Soós Mercédesz és Szerencsés Janó.

Szélkiáltó együttes gyermekműsora

Szélkiáltó
A Túri Vásár programjában találkozhatnak az érdeklődők a Szálkiáltó együttessel a központi színpadon. A gyermekeknek szóló program 11 órakor kezdődik.

Törökbecsei néptáncegyüttes műsora

Testvérvárosunkból - Törökbecséről - érkezik 22-én a központi színpadra a törökbecsei néptáncegyüttes. Műsorukat 10 órakor kezdik.

A Re-Flex Band fúvószenekar műsora

Re-Flex Band
Augusztus 22-én a Túri Vásár programját a Re-Flex Band fúvószenekar műsora nyitja reggel 8:15 órai kezdettel.

A Dalvarázs hangversenye

Dalvarázs (plakát)
A Casino udvarán tartja hangversenyét a Dalvarázs augusztus 21-én este nyolc órás kezdéssel.

Mezőtúri zenekarok koncertjei

Augusztus 21-én a központi színpadon négy mezőtúri zenekar lép fel. A programot 17 órakor a Mementó kezdi, majd fellép a Faith Rock, az Esti Kornél, végezetül pedig 22 órakor a Magma zárja a sort.

Major Balázs és Megyeri László koncertje

Major Balázs
Augusztus 21-én a Városi Galériában újra fellép Major Balázs. Ezúttal Megyeri Lászlóval karöltve - Rhythm-Visual címen - adnak koncertet. A program 18 órakor kezdődik.

Metamorfózis - filmvetítés és közönségtalálkozó

Metamorfózis filmes program
Az idén második alkalommal kerül megrendezésre - az arTúr fesztivál betétprogramjaként - a Metamorfózis címet viselő, kétnapos rendezvény. Programunkra augusztus 20-án és 21-én a Túri Fazekas Múzeum udvarán kerül sor. Az érdeklődők láthatnak dokumentumfilmeket, részt vehetnek közönségtalálkozón alkotókkal, szereplőkkel, láthatnak színházi produkciót, esténként pedig szabadtéri vetítésen mutatunk be játékfilmeket.

PHONIX - dán világzenei együttes kocertje

Koncerten a Phonix
A dán világzenei együttes augusztus 20-án, 23 órakor lép fel a főiskola udvarán álló központi színpadon.

Folk Error koncert

Folk Error Együttes
Augusztus 20-án, fél tízkor lép fel a központi színpadon a Folk Error együttes.

Delináj - Az Isteni Nyár

Lángvirág
Augusztus 20-án 20:30-kor indul a Lángvirág Tűzszínház - Delináj című előadása a központi színpadon.

XII. Országos Citera és Néptánc Gála

A program plakátja
Augusztus 20-án immár XII-ik alkalommal jelentkezik az Országos Citera és Néptánc Gála a Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület szervezésében. A program - a meghirdetett 17 órai kezdéssel szemben - már 16 órakor indul a központi színpadon.

Szamártestamentum

Szamártestamentum
„Szamártestamentum” középkori komédia augusztus 19-én 20 órakor kerül bemutatásra a Kálvin téren.
Tartalom átvétel