30 ÉVES AZ ÉNEK-ZENE TAGOZAT |
oktatás |
A mezőtúri Kossuth Lajos Általános Iskolában 1982 óta folyik emelt szintű ének-zene oktatás. A tagozat alapítója Seres Attiláné, minannyiunk által tisztelt és szeretett Jutka néni. 1982-ben, Kodály születésének 100.évfordulóján kapta meg az intézmény a jogot ének-zene tagozatos osztály indítására. A cél az volt, hogy zeneértő, zeneszerető embereket neveljünk a jövő számára. Felmérések bizonyítják, hogy a zenei nevelés jótékony hatással van a személyiség fejlődésére, segít más tantárgyak könnyebb elsajátításában. Mai modern világunkban elengedhetetlenül szükséges a különböző területek kompetenciáinak fejlesztése, melynek fontos eszköze lehet a zenei nevelés is. Mindezek mellett a legfontosabb mégis az érzelmi nevelés, mert Kodály szavaival élve: "Lehet élni zene nélkül: A sivatagon át is vezet út. De mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyerek kezébe kapja a jó zene kulcsát s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos kerteken."
A kezdetben heti 5, majd a tantervi változtatások következtében heti 3-ra csökkent énekórák mellett diákjaink heti 2 énekkari foglalkozáson vesznek részt. Iskolánkban jelenleg 3 kórus működik. A Kicsinyek Kórusa 1984-ben alakult, majd az idő múlásával létrejött a felső tagozatos Nagykórus, 2005-ben pedig a már végzett diákokból megalakult a Vivace kamarakórus. Az elmúlt évtizedek alatt kiváló diákok hagyták el az iskolát, akik ma is örömmel gondolnak vissza egykori diákéveikre. A régi lelkesedéssel térnek vissza régi sikereik helyszínére. Fontosnak tartjuk, hogy legalább tíz évenként megálljunk egy kicsit, emlékezzünk, mely újabb lendületet adhat a további munkához. Ebben az évben május 21 és 26 között egy egész hetet szentelünk a jubileumra. A jubileumi hét programja: 2012. május 21. 15:00 A jubileumi hét programsorozatának ünnepélyes megnyitója. Közreműködnek a Kicsinyek Kórusa és a Napraforgó Kórus. Kiállítás az elmúlt 30 év emlékeiből. 16:00 Zenei műveltségi vetélkedő 17:00 Filmvetítés: "az első 10 év"
2012. május 22. 15:00 Népdaléneklő verseny: - 3 - 4 osztályosok - 5 - 6 osztályosok - 7 - 8 osztályosok 17:00 Filmvetítés: " a második 10 év" 2012. május 23. 15:00 Rozsdalovag és a kísértet című gyermekmusical bemutatója. Közreműködnek az iskola drámaszakkörösei és a Napraforgó kórus 17:00 Filmvetítés: „a harmadik 10 év"
2012. május 24. 15:00 Népzenei délután - Citerazenekarok bemutatója: Tücsök, Cimbora, Lókötők - Veres kata Luca és zenekara - Hodos Szilvia népzenész 18:00 Pop-rock zenekarok bemutatója
2012. május 25. 8:00 - 10:00 30 km-es emlékfutás - váltófutás 15:30 Felvonulás , közben megálló a Városházánál, ahol a Polgármester úr köszönti a jubiláló iskolát. 17:30 Előadóművészek estje - Szávai Viktória - színművész - Kovács Tímea - énekesnő - Bartók kamarakórus
2012. május 26. 16:00 - 17:00 Jubileumi hangverseny 19:00 - 21:00 Állófogadás a programban résztvevők számára |