Rég nem hallottatok Rólam, de ne nyugodjatok meg, mert még élek. Csak most másztam elő a barlangomból.

A tavaszi idényt egy klipp forgatásával kezdtem. Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de ezek a tények. Most szeretném megköszönni Don Roberto Vad, Rácz Péter és a KisHerceg Zenekar visszautasíthatatlan ajánlatát. Mint már tudjátok elég sűrű gyerekkorom volt, ezért a zeneiskola nem fért bele. Így kottából olvasni és hangszeren játszani nem tudok. Épp úgy, mint a Szentesi Drámai suliban. Hatalmas színészi ambícióval indultam neki, ami nagyon gyorsan és könyörtelenül összetört. Ezért is örültem, hogy több tucat ember közül rám esett a választás, hogyha tudásommal nem is, de egyéniségemmel fényesítsem a Kis Herceg zenekar sikerét. Remélem sokan láttátok a klippet. Már az elején éreztem, hogy nagyon jó helyen vagyok. Ritkán történik meg, de most ismét jóllakott a lelkem. Ismét bebizonyosodott, hogy minél többet adsz, annál gazdagabb leszel. Pár dologról sikerült elgondolkodnom. Rengeteg emberrel találkoztam, az egyik fele fogócskázott Szent Istvánnal, a másik fele Deák Ferenccel bújócskázott, hogy megtalálták vagy elkapták-e egymást azt nem tudom, de tőlem Patkós Laci barátomon kívül senki sem kérdezte meg, hogy segíthetek-e. Fénysebességgel rohantak el mellettem az élőlények. Azt sem kérdezték, hogy mit keresek én itt a Zebra közepén. A forgatás ideje alatt végig Juhász Laci (Balázs) barátom járt az eszembe. Vajon elégszer megöleltem? Kellőképpen átbeszéltem-e vele a világ dolgait? Segítettem-e Neki, amikor szüksége volt rá? Nem tudom! Soha nem kérte! Viszont Ő segített, mert figyelmeztetett arra, hogy addig szeressünk valakit amíg itt van, mert egyszer csak azt vesszük észre, hogy szeretnénk szeretni, de már nincs.

Kiszáradt, hangtalan torokkal, széttárt karokkal bámuljuk a hideg csöndet. Legyen az álmod szép, Balázs!

A forgatás alatt elém raktak a Robiék vagy két tükröt, de még most sem tudom, hogy magam láttam-e benne, vagy csak a tükröt. Arra viszont megtanított, hogy először magamat kell megtalálnom, magammal kell kibékülni, mert csak ezután tudok másoknak szeretetet adni. A buta-Pestiek azt mondták, hogy öleljek meg egy fát. Miért ne, művészek vagyunk! Csak amikor a 200 éves nyárfa nekem adta az erejét, átjárt az energia és egybeolvadtam Istennel, akkor éreztem csak a CSODÁT. Csak egy fa!

1., ÉLETÉBEN ERŐT AD,

2., HALÁLÁBAN MELEGET,

3., MEGFŐZI A LEVESEM.

Ki más teszi ezt meg értem? Csupán ez a csodálatos teremtmény. Azóta az új indián nevem: - Faölelgető. Szerelmeim elhagynak, pedig én mindent lány arcát magamra tetováltatom. A lányok elmennek a tetoválások itt maradtnak. Én mindre rajzoltam 2 tollat és így rögtön átváltoztak indiánná. Már egy egész apacsfalu van a testemen. Na, és persze a Takáts Tomi. Remélem ezt a gonosz, anyagias és cinikus világot egyszer csak legyőzi a szeretet ereje. Nem vagyok nagy ember, csak ember, és itt vagyok és nem megyek.

Csak azoknak írtam ezt a pár sort, akik értik-e szavakat és mégsem taszítanak el maguktól!

Tisztelettel: Mányi Tibor a fanyűvő