Register
Véget ért a tekebajnokság
sport

Véget ért a 2012-2013-s városi amatőr tekebajnokság, ezért itt az ideje egy kis számvetésnek.

 

Összesen 18 csapat vett részt a bajnokságban. Az „A” csoportban 6 csapat, míg a „B” csoportban 12 csapat küzdött a bajnoki címért és a helyezésekért. A mérkőzések során több mint százan léptek pályára összesen. Volt, aki minden mérkőzésen játszott, de voltak olyanok is, akik csak néhányszor gurítottak. Így, vagy úgy szerencsére bátran mondhatom, nagy az érdeklődés a városban a tekesport iránt. Köszönhető ez a közvetlen hangulatú mérkőzéseknek, na meg persze a nemrégiben felújított és gépesített tekepályának és az ott dolgozók áldozatos munkájának.

A szeptember közepétől április elejéig tartó küzdelmek során, végül mindkét csoportban az előzetesen legesélyesebbnek gondolt alakulat nyerte el a bajnoki címet. Az „A” csoportban a Szerencseforrás csapata ellentmondást nem tűrően már hetekkel a vége előtt bajnoknak mondhatta magát, de a helyezésekért az utolsó pillanatokig kiélezett küzdelem zajlott és csak az utolsó mérkőzésen dőlt el a végső sorrend. A „B” csoportban nem voltak ennyire egyértelműek az erőviszonyok, ennek megfelelően egészen a végéig kellett várni az eredményhirdetéssel, ahol végül a Sportosok csapata állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

Mezőtúr városi amatőr tekebajnokság 2012-13-s szezon végeredménye:

„A” csoport:

1. Szerencseforrás

2. FSBK

3. Tűzoltók I.

 

„B” csoport:

1. Sportosok

2. Oncsa

3. Masiniszták

 

A bajnokság végével nem áll meg az élet a tekepályán. Április 8-án kezdetét vette a Húsvét Kupa, április 15-től pedig kezdődik az egyéni rájátszás, hogy ne csak azt tudjuk, melyik a legjobb csapat, hanem az is kiderüljön, ki a legjobb játékos.

Lakatos Sándor

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu