Register
Megkérdeztük...
Írta: Bodor Márti   

A 2013. március 28-ai testületi ülés után Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere sajtótájékoztató keretén belül tájékoztatott bennünket egyes döntésekről. Az elkészült költségvetésről, és az álláskeresők számára kínált képzési lehetőségekről kérdeztük polgármester urat.

 

Elfogadásra került a város 2013-as költségvetése. Mint, ahogy azt már megírtuk a város nem tervezhetett működési hiánnyal. Hogyan sikerült ezt kivitelezniük? Mit lehet tudni a költségvetésről?

– Március 13-án fogadta el a képviselő testület az ez évi költségvetésünket. Azért ilyen későn, mert 2013-ra jelentős változások léptek életbe. Ezek a változások már 2012-ben elkezdődtek. Az átalakulás kezdődött a katasztrófavédelemmel, átalakult az egészségügy területe, egész évben zajlott az államigazgatás és az oktatás átalakítása, megalakult év elejére a járási tankerületi központ, valamint létrejött a Járási Hivatal. Az oktatási területről azt kell tudni, hogy az intézmények fenntartása az államhoz került, viszont az üzemeltetési kötelezettség továbbra is az önkormányzatot terheli. Így 2013-tól a pedagógusok bérét az állam, mint fenntartó vállalta át. Ez a város számára közel 600 millió forintos költségcsökkenést jelent, viszont az állami normatívában több mint 800 millió forintos csökkenést tapasztaltunk. Az önkormányzat finanszírozása is megváltozott, a feladat finanszírozás lett a domináns. Minden beérkező állami normatív finanszírozás címkézett, meg van határozva, hogy mire költhető. Ezen túlmenően még két jelentős változás érinti gazdálkodásunkat. Az egyik az eddig visszaosztott személyi jövedelemadó elvonása, amelynek a mértéke durván 40 millió forint. A másik a súlyadó 60%-a, amelyet az állam szintén elvisz, ennek mértéke összegszerűen kb. 55 millió forint. Ilyen változások mellett kellett összeállítani a város költségvetését. El kell mondani, hogy 2011-ben és 2012-ben is kénytelenek voltunk jelentős költségmegtakarításokat végrehajtani, hiszen 2008 és 2010 között a város bevételei több mint 300 millió forinttal csökkentek. Ez egyrészt annak tudható be, hogy számos cég megszűnt, vagy elköltözött és a helyi adóbevételek ennek hatására csökkentek, illetve a normatív finanszírozás terén is csökkenés volt, hiszen a település lélekszáma folyamatosan csökken. Ezeket a problémákat már a korábbi testületnek is kezelnie kellett és mi is azzal szembesültünk, hogy a bevételi oldal jelentős csökkenése mellett a kiadások nem csökkentek olyan mértékben. Így több volt az önkormányzat kiadása, mint a bevétele, ami azt eredményezte, hogy a város adósságállománya egyre csak nőtt. Most, 2013-ban már a költségvetést úgy kellett megtervezni, hogy a működési oldalon nem lehetett hiánnyal zárni. Tovább kellett csökkenteni a költségeinket, így minden gazdasági társaságunktól további elvonásokat voltunk kénytelenek alkalmazni. A megszorítások ellenére is úgy tudtuk a költségvetésünket összeállítani, hogy 52 millió forintos hiány keletkezett, amit az állami fedezeti tartalékunkból kívánunk pótolni. Ez kicsit veszélyes, hiszen ha a város nem kapja meg ezt a fedezeti forrást, akkor lehet fennakadás a költségvetésünkben. Hiszen az a kritérium továbbra is szem előtt tartandó, hogy a működési oldalon nem lehet veszteség. Amit egyébként nagyon jó dolognak tartok, úgy gondolom soha többet nem lehet megengedni azt, hogy egy város így eladósodjon.

A költségvetésünk elfogadása azért is csúszott át márciusra, mert nem tudtuk, hogy az állami adósságátvállalás mértéke mekkora lesz. A kormányunknak és nem utolsó sorban Boldog István országgyűlési képviselőnknek köszönhetően az eredetileg 60%-os sávba besorolt Mezőtúrtól, a végén tartozásainak 70%-át vállalta át az állam. Ez egy óriási dolog, hiszen durván 3,2 milliárd forintnyi adósságállománnyal rendelkezett a város. Az együttműködéseket június 28-ig kötjük meg. Hátra van még, hogy letárgyaljuk azt, hogy melyik hitelből mennyit vállal át az állam. Adósságátvállalás nélkül a hitel visszafizetési mértéke 2013-ban 130 millió forint fölött lett volna, az átvállalást követően ez a szám 21 millió forint.

Összegezve: elfogadtuk a költségvetést, várjuk az állami átvállalással kapcsolatos egyeztetéseket. Év közepétől pontosan tudni fogjuk, hogy milyen adósságaink maradtak meg. A működési területen nagy feladatunk, hogy a gazdasági társaságaink struktúráját átgondoljuk, ha kell át is alakítsuk 2013 év végéig. Egy olyan feladatellátó rendszert kell létrehozni, amely a leghatékonyabban és a lehető legolcsóbban hajtja végre a feladatokat.

 

A Türr István Képző és Kutató Intézet Debreceni Igazgatósága Mezőtúr Város Önkormányzatával együttműködve képzés és foglalkoztatási programokat szervezett álláskeresők részére. Mit lehet erről tudni?

– A Türr István Képzőközpont egy pályázati forrást nyert el és ebből valósítja meg ezeket a programokat. Önkormányzatokkal működnek együtt, így kerestek meg bennünket is. Természetesen felkaroltuk ezt a kezdeményezést is. Ennek a programnak a lényege az, hogy az álláskeresőket átképezzük és segítsük elhelyezkedésüket. A programokat megfelelő létszám esetén helyben valósítják meg, ezáltal megkönnyítve a részvételt a munkanélküliek számára. A résztvevők a program ideje alatt fizetést is kapnak. A munkanélküliség helyzetével kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a munkanélküliek nagy része szakképzetlen, sok olyan polgártársunk van, aki a 8 általánost sem végezte el, az ő részükre is nyitott a rendszer. Továbbra is várjuk a jelentkezőket. Első körben több mint 70-en jelentkeztek erre a programra. A jelentkezők egy kompetencia felmérésen vettek részt, ami alapján egyéni fejlesztési tervek készülnek és ennek megfelelően – a jelentkezők adottságaihoz alakítva – fogják majd a képzési programokat kidolgozni. Alpolgármester úr koordinálja ezt a programot az önkormányzatunk részéről. Elmondta, hogy amellett, hogy a munkanélkülieknek segít ez a program a város számára egyéb hozadéka is van, hiszen ezek a képzések a helyi iskolában valósulhatnak meg. Polgármester úr elmondta, hogy azt várja a programtól, „hogy a munkanélküli polgárok esélyt kapjanak a munkaerő piacon való elhelyezkedésre.” Kérem mindenkitől, hogy jelentkezzen, hiszen az önkormányzat és a program célja is a segítségnyújtás.

 

Lehet-e azt tudni milyen szakképesítést kapnak a résztvevők?

– Egyeztettünk erről is a programszervezőivel. Ez nincs behatárolva, a jelentkezők igényeit és a munkaerő piaci helyzetet értékelve indítják a képzéseket. Nem az a cél, hogy úgy képezzenek bárkit, hogy továbbra is munkanélküliek maradjanak. A jelentkezők további életét nyomon is követik, segítik őket álláshoz jutni.

 

Mezőtúron szárnyra kapott a hír, miszerint „idegen” családokat telepítene be az önkormányzat városunkba. Mit szól ehhez a híreszteléshez? Honnan eredhet ez a pletyka?

– A hír, hogy honnan jön, azt nem tudom. Ezen alkalommal is cáfolom ezt, a múltban sem volt ilyen, most sincs és a jövőben sem tervezzük azt, hogy bárkit is betelepítenénk Mezőtúrra. Igaz, hogy fogy a lakosság szám, de nem így kívánjuk orvosolni a problémát. Arról már beszámoltam, hogy történt Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy ilyen – jó néhány évvel ezelőtt –, egy településről betelepítettek vidékről embereket, igen kedvezőtlen tapasztalatokkal záródott a történet. A laktanyát hallottam, hogy oda akarunk beköltöztetni 50 családot, amelyért az önkormányzat pénzt is kapna. Azt is elmondtam, hogy nem állunk nagyon jól gazdaságilag, de ezeket a problémákat sem így kívánjuk megoldani. Megnyugtatok mindenkit, hogy nincs ilyen szándékunk és a jövőben sem lesz!

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu