Register
Véget ért a tandem bajnokság


Ez a nyár más volt, mint az eddigiek. Ezen a nyáron nem pihentek a bábuk, a golyók és a tekések.
Ezen a nyáron első alkalommal került megrendezésre a Túri Tandem Bajnokság.

 

A verseny megrendezésével az volt a nem titkolt célom, hogy a több mint két hónapos nyári szünetben se maradjanak játéklehetőség nélkül a tekesport szerelmesei. Ezen kívül meg akartam ismertetni velük olyan újfajta versenyzési módot, aminek egyelőre még nincsenek hagyományai. 18 csapat és több mint 40 amatőr sportoló csörgette a bábukat a július elsején kezdődött bajnokságban, aminek a végére a szeptember 06-i döntő tette fel a koronát. A csapatok három hatos csoportban bajnoki rendszerben küzdettek az alapszakaszban és a csoportok első két helyezettjei jutottak a 06-i döntőbe. Itt már minden párosnak csak egyetlen lehetősége volt, hogy bebizonyítsa, ebben a műfajban ők a nyerők. Az előzetes esélylatolgatás, mint már oly sokszor a történelem során, ezúttal is dugába dőlt. A bajnokságot végül a leghiggadtabban versenyző páros nyerte, remek eredménnyel. De a többieknek sincs okuk a kesergésre. Úgy érzem elérte a célját a bajnokság. Végig jó hangulatban telt a nyár. A győzteseknek és a helyezetteknek pedig ezúton is gratulálok!
Köszönöm valamennyi résztvevőnek a lelkesedését és a sportszerű hozzáállást. Remélem sikerült kedvet csinálnom a tekének ehhez a változatához és a következő nyarat is együtt töltjük.
Íme a döntő végeredménye:

 

I. hely Tornyosiné Babi, Egei Sándor kettős  227 fa

II. hely Szabó Erika, Dávid Tibor kettős  225 fa

III. hely Klajbán Károly, Borsi Ferenc (Gubucz Máté,tartalék) 224 fa

Lakatossanyi

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu