Register
A Muaythai ifjú bajnokai

2013. november 02-án Harkány városában került megrendezésre az Oriental Szövetség Nyílt Muaythai Utánpótlás Országos Bajnoksága.  A verseny lényege, hogy 6 éves kortól 16 éves korig lehetőséget biztosítson a thai boxot gyakorló fiataloknak a megmérettetésre. Szabályrendszere alapján a könyök technikák tiltva vannak, és a térdtechnikákat is csak testre lehet alkalmazni. A sorsoláson maximum egy év és 3 kg eltérés lehetett a versenyzők között. Az utóbbi évek legjobban felkészült versenyzői csapatai jelentek meg a bajnokságos az ország minden pontjáról. A szervezést minősíti, hogy minden súlycsoportban minimum négy versenyző volt, de nem volt ritka ahol 7-8 versenyző várta a mérkőzéseket. A TVSE színeiben induló mezőtúri és túrkevei thai boksz klub tagjai közül négy fő készült a megmérettetésre. Ádám Sándor 37 kg-ban, Lakatos Zsolt 45 kg-ban, Földesi Szabolcs 55 kg-ban és Bíró Dániel 67 kg-ban.

A kezdetek jól sikerültek a versenyzők a kezdeti nehézségeket legyőzve sikerrel vették az első mérkőzéseket. A résztvevőket buzdító közönség hamar ráérzett a mérkőzésekre és hatalmas hangzavarral buzdították a fiatal titánokat, olyan szinten, hogy néha a menetek végét jelző gongszót sem lehetett hallani. Földesi Szabi a második mérkőzését elvesztette pontozással, így a végül az ötödik helyen zárta a versenyt. Ádám Sanyi, Lakatos Zsolti és Bíró Dániel eljutott a döntőkig. Itt sajnos Ádám Sanyi bokasérülést szenvedett a második menetben így feladni kényszerültünk a döntőt súlycsoportjában, szem előtt tartva a versenyző egészségét. Lakatos Zsolti technikás küzdelmet bemutatva verte pontozással ellenfelét, így a dobogó legfelső fokára állhatott.  Bíró Dani bebizonyította, hogy nem csak a citera pengetésében kiváló, hiszen a döntőben, a második menetben kiütötte ellenfelét, kétséget sem hagyva, hogy aznap ki volt a legjobb 67 kg-ban. Az „ellenfele nótáját elhúzva” megérdemelten lett országos bajnok súlycsoportjában.

A fiatal versenyzők bebizonyították, hogy az utánpótlás korosztály is megérett a versenyzésre, hiszen az egy ötödik, egy második és két első hely, bizakodásra ad okot a jövőre nézve, és ebben a korosztályban is számolni kell a mezőtúri és túrkevei thai boxolókkal. Büszke vagyok teljesítményükre és kitartásukra, hogy szabadidejüket a sportra áldozva, és több, mint 300 km-t utazva (csak oda) sikeres „küldetést” hajtottak végre a ringek világában.

Külön köszönet a Manó Minibusz tulajdonosának, Márton László Úrnak, hogy segítette az utazásunkat, és az Ász Sport Klubnak, hogy a felkészülés időszakában támogatta munkánkat.

 

Bíró László

Vezető edző

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu