Register
Egy mezőtúri publicista írásaiból – Achs Károly: Csak azért is iskola
Írta: Bodor Márti   

Néhány nappal ezelőtt kedves viszontajándékként került kezembe az a tetszetős kötet, amely Achs Károly összegyűjtött írásait tartalmazza. A két esztendővel ezelőtt napvilágot látott könyv, amelyet a friss városi elismerésben részesült Takács Győző eleven grafikája díszít, és feltehetően a szerző által készített fényképek ékesítenek, egyszerre rendhagyó s ugyanakkor hagyományőrző vállalkozás. Nem nagyon ismerek hasonló példát a rendszerváltás utáni Mezőtúr történetéből, amikor egy városunkban élő értelmiségi közéleti tárgyú írásait külön gyűjteményben publikálta volna. Ugyanakkor Achs tanár úr nagyon is régi és szép túri hagyomány méltó örököse. Elég, ha körbenézünk városunkban, a Kiss István, Faragó Bálint vagy Benkő Gyula nevét őrző utcák nem csupán kiváló lelkészeknek, tanároknak állítanak emléket, hanem a mezőtúri közélet derék írástudóinak is. Üssük fel bátran a Mezőtúr és Vidéke 1944 előtti lapszámait: igen sok tanár, ügyvéd, orvos, iparos, lelkész ma is üdítő hangvételű cikkekkel, mondjuk bátran publicisztikai írásokkal, örvendeztette meg a korabeli újságolvasókat.

Achs Károly ezeknek az elődöknek a nyomába lépett Csak azért is iskola című kötetével. A lendületes, könnyen olvasható kötet középpontjában általában az iskola, és  nagyon is konkrétan a szerző és a Teleki Blanka Gimnázium áll. E sorok írója a város másik fényes iskolájának lépcsőit koptatta, nem volt tanítványa Achs Károlynak. Így aztán távolról szemlélte tevékenységét, látta egy-két színházi rendezését, beszélt vele néhány közéleti esemény alkalmával. Mindig sejtettem, hogy városunk egyik sokra hivatott, vibráló észjárású, autonóm személyiségével van dolgom. Erre engedett következtetni a családi örökség, amely egyfelől a népi mozgalom kisközösségek iránti mély felelősségét, másfelől a hivalkodástól, magamutogatástól mentes protestáns etikát hordozza magában.

A négy nagyobb egységre osztott könyvet Ady Endre: A Mindegy átka című verse vezeti be, amelyet nyilvánvalóan ars poetica-nak szánt Achs tanár úr. Bár valószínűleg joggal leszúrna, és magyartanári lelkiismeretének minden porcikája lázadozna az ellen, ha egy mondatban akarnám összefoglalni ezt a verset, mégis azt mondom, az örökké elbukó és örökké megújuló ember példáját állította elénk a Partium nagy költője. És ennél szebben nem lehetne jellemezni az a több, mint három évtizedes pedagógusi pályát, amelyet Achs Károly immár maga mögött tudhat.

A kötetben szereplő írások ennek a változatos életútnak a lenyomatai, amelyeket már korábban olvashattunk: a Mezőtúr és Vidéke, a Magyar Nemzet, a Népszabadság, a Heti Válasz és különböző tanári szaklapok jelentették meg ezeket a publicisztikai írásokat. Aki elméleti szakemberként vagy gyakorló tanárkollégaként veszi sorra a szerző tapasztalatait sűrítő publicisztikákat, bizonyára sok mindent leszűr a magyar közoktatás elmúlt harminc évéről, a különböző oktatási reformokról, a tehetséggondozásról, a drámapedagógia lehetőségeiről. Én azonban nem erről akarok beszélni, hanem inkább arról, hogy miért adott nekem sokat ez a könyv.

Eszembe jutatta középiskolás éveimet, amikor nem egyszer láttam egy biciklin tekerő, kissé csapzott tanárt, aki igyekezett a Berettyó hídján keresztül a Telekibe vagy éppen hazafelé. Felidéztem magamban, amikor Móricz Zsigmond példájával érvelt a mezőtúri iskolákat leépítő, egyoldalú pénzügyi szemlélet ellen. De ennél sokkal többet is megtudtam. Láttam, sőt éreztem azt a hallatlan tanári erőfeszítést és lelkesedést, amely Achs Károly mindennapjait áthatotta és áthatja bizonyára most is. Nagyon nehéz az Oidipus királyt tanítani, majd sorban állni kenyérért és nézni a meg nem vehető sajtokat, hazaérve dolgozatokat javítani, és a másnapi filmelemzésre készülni. Erről a rendkívüli szellemi erőfeszítést kívánó küzdelemről nem sokat tudtam. Ne legyek képmutató, bizony középiskolás éveim alatt nem sokat tudtunk egymásról, a két gimnázium nem igazán akarta megismerni és megérteni a másikat. S Achs Károly könyvének elolvasása után azt tudom mondani, hogy ez hiba volt, mert mindkét fél vesztett általa. Mint már sajnos nem Mezőtúron élő református öregdiák, csak remélni tudom, hogy azoknak az időkre már vége.

Achs tanár nem csupán a Telekiben töltött tanári munkájáról ír, tegyük hozzá nem csupán keserűséggel, hanem sok-sok szeretettel, nyitottsággal, örömmel és öniróniával, ami nem csekély erény, hanem más, az iskolához lazábban kötődő témákról is. Szó esik a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról, a szabadság valódi tartalmáról, találunk Mezőtúr jövőjéről szóló töprengést is. Ha egyetlen írást kellene kiemelnem, akkor annak az éjszakai emléktúrának a leírását venném elő, amikor Radnóti Miklós életének utolsó kilométereit járták végig. A fárasztó vonatozást követő fizikai erőfeszítés alighanem minden szólamnál jobban érzékeltette a résztvevő diákokban egy magyar költő fájdalmas halálát.

Összességében ajánlom e könyvet mindazoknak, akik ismerik Achs Károlyt és közös múltidézésre vágynak. De még inkább azoknak, akik csupán felületesen kerültek vele kapcsolatba, mint én magam is. Egy érzékeny, művelt, hazáját, városát és iskoláját nagyon szerető polgár képe rajzolódik ki az írásokból. Valaha bővelkedett Mezőtúr ebben az emberfajtában. A megújuláshoz sok-sok hasonló egyéniségre van szükségünk.

Dr. Papp István

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu