Register
SAJTÓKÖZLEMÉNY
közélet


Mezőtúron folytatódott a Tanyafejlesztési Program eredményeit bemutató Roadshow.


A Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Programjának eredményeit és jövőjét bemutató előadássorozat ötödik állomása Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Kétpón és Mezőtúron volt. Budai Gyula parlamenti államtitkár kilátogatott Vékony István kétpói és Fehér Dávid mezőtúri tanyájára. Mindkét tanyagazda az idei program keretén belül nyert 2-2 millió forint vissza nem térítendő támogatást tanyagazdaságuk fejlesztésére.
Budai Gyula elmondta a  Tanyafejlesztési Program eddigi három éve alatt több mint 600 egyéni tanyai lakos kapott támogatást, összesen 1,2 milliárd forint értékben.
Az államtitkár kiemelte  Jász-Nagykun-Szolnok megyéből az elmúlt években 72 pályázat 443 millió forint támogatást nyert. Ez a teljes keret közel 8%-át jelenti. A megye sikeres pályázatai között szerepel például Jászberény Város Önkormányzata, ahol 31 millió forintos támogatásból 25 tanyát villamosítanak. Emellett 58 millió forintos támogatásból megújul a szolnoki piac is.
A roadshow az Alföld minden megyéjébe ellátogat és az adott megyét érintő eredményeket mutatja be. Az eddigi állomások Vasad, Balkány, Mórahalom és Nyíradony voltak.
A program eredményeit bemutató előadássorozat december 10-én Gyulán, majd december 12-én Kiskőrösön folytatódik.

 

 
Copyright © 2024. MezÅ‘túr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu