Register
Felkészülés a megváltozott útviszonyokra
rendőrségi hírek

Ahogyan azt már megszokhattuk idén ismét egyik napról a másikra lehűlt az idő, beköszöntött az ősz.

Az utóbbi napokban bekövetkezett balesetek jellegzetessége, hogy sok a pályaelhagyással járó és a nem megfelelő figyelem miatt bekövetkezett baleset. A járművezetők egy része nem figyel oda a megváltozott útviszonyokra, nem ismeri fel az abban rejlő veszélyeket. A hőmérséklet csökkenésével, a vizes, sáros, falevelekkel teli, nyálkás úttesten való közlekedéskor megnő a jármű megcsúszásának veszélye, különösen fékezéskor, valamint útkanyarulatokban való haladáskor.

Helyes járművezetői magatartás, ha minél hamarabb felszerelik a téli gumit, mert a nevétől eltérően nem szabad megvárni ezzel a hóesést, hiszen +7˚ alatt már nagyban romlik a nyári gumik tapadása. A járművezetőnek is alkalmazkodnia kell vezetéstechnikai szinten a megváltozott közlekedési környezethez. Óvatosabban kell a jármű gyorsítását, lassítását elvégezni, a fékpedált különös gondossággal kell kezelni. Figyelni kell arra is, hogy az adott úton a KRESZ által engedélyezett legnagyobb sebesség megfelelő-e, vagy esetleg csak attól kisebb tempó az, amellyel biztonságosan lehet haladni. A vezetéstechnikai hibákból hamarabb baleset származhat pl. kisebb követési távolság, hirtelen gyorsítás és fékezés, útkanyarulat nagy sebességgel való megközelítése, útkanyarulatban való erőteljes fékezés, stb.

Kellő óvatosságot és balesetmentes közlekedést kívánunk!

 
Copyright © 2024. MezÅ‘túr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu