• TÚRI VÁSÁR MEZŐTÚR

Pályázati azonosító: 3707/12165


2015. augusztus 4-9 között került megrendezésre Mezőtúron az arTÚR Fesztivál Túri Vásárral.

A rendezvénysorozat jellegzetessége, hogy számos művészeti ág – komolyzene, könnyűzene, kortárs képzőművészet, népművészet – képviselteti magát. A hazai művészek produkcióin túl lehetőséget kapnak a helyi amatőr zenekarok, művészeti csoportok is a bemutatkozásra.  A fesztiválon belül kerül megrendezésre a több évszázados múltra visszatekintő Túri Vásár, amelynek során a látogatók találkozhatnak a régi korok mesterségeit, hagyományait bemutató népművészekkel.
Városunk prioritásként kezeli a rendezvény évről-évre történő megrendezését.

Mezőtúr város életében kiemelt fontosságú programsorozatként került megrendezésre a fesztivál és az annak részét képező vásár. A megrendezés során tanúsított összefogást jellemzi a városvezetés, cégek, civil szervezetek, magánszemélyek közös munkája. A programokon felléptek: zenekarok, színházi társulatok, amatőr fellépők, szakkörök, kulturális és civil kezdeményezéseken alapuló szerveződések. Programjaink összetételében olyan elemeket tartalmaztak, amelyek biztosították minden korosztály számára az érdekes programokat a napi rendezvények alatt.  A vásáron megjelent népművészek színes portékáiból válogathattak a látogatók. A programokra a számításoknak megfelelően  (az összes napot tekintve): több mint húszezer fő látogató volt kíváncsi. A közreműködők létszáma 60 fő volt.  Szem előtt tartottuk a költséghatékonyság elvét a költségvetés összeállítása során, vigyáztuk és megőriztük épített és természetes környezetünket.

A fesztivál létrejöttének kulturális alapja olyan programsorozat megvalósítása, amelyben számos művészeti ág képviselteti magát - komolyzene, könnyűzene, kortárs képzőművészet, népművészet. A programok összeválogatása során szem előtt tartottuk és tartjuk a jövőben is, hogy lehetőséget biztosítsunk az új, és tehetséges előadók számára a bemutatkozásra.  Programsorozatunk egyedi, mivel nagy a kulturális repertoárja. A térségben nincs másik ilyen jellegű és színvonalú fesztivál. A kulturális turizmus révén kitörési lehetőséget jelenthet a településnek, illetve kistérségnek egyaránt. Innovatív abban, hogy nem piaci alapú, hanem a város társadalmi összefogása is szükséges a létrejöttéhez.
A kulturális kínálatot nemcsak városunkban, de a térségben is jelentősen megnöveli. A fesztivál helyszínei a városi összefogásnak köszönhetően folyamatosan bővülnek, és változnak. Jelentősen megnövekszik a kultúra fogyasztásának lehetősége óraszámban is kifejezve.
A rendezvények korra, nemre, vallási felekezetre való tekintet nélkül látogathatók voltak. A programok jellegüknél fogva nevelik, tanítják a nézőtéren helyet foglaló közönséget, mivel az adott produkció a társadalom többsége számára elfogadott értékeket, normákat is hivatott közvetíteni. Ezeket az értékeket meg kell tanulnunk befogadni, megérteni és beépíteni kulturális intelligenciánkba.

A programsorozattal városunk megfelelő pozíciót tud betölteni a régió és az ország turisztikai, kulturális kínálatában, amely hatással van a belföldi turizmus fellendülésére is. Az idelátogatók megismerhetik a Mezőtúr külterületein elterülő kiváló horgászati, szabadidős kikapcsolódást nyújtó lehetőségeinket. Városunk és a térség hosszú távon potenciális befektetési helyként szolgál tőkevonzó hatással, mely fellendülést eredményez a város és a térség fejlődésében. A rendezvény eredményességének ellenőrzésére a látogatók számának növekedése, a vendégek megelégedettsége, a beruházási zöldmezős tőke városunkba vándorlása, a városban működő szolgáltató vállalkozások gyarapodása, a gyarapodással párhuzamosan új munkahelyek létrehozása.

A program szervezése során szem előtt tartottuk a pénzeszközök ésszerű és hatékony felhasználását a költségvetési tételek tekintetében. A takarékosságot szem előtt tartva javarészt a fellépők managerétől rendeltük meg a produkciókat, így kiiktatva a műsorirodák költségeit. A városban működő művelődési közösségek ingyenes műsoraikkal színesítették a programsorozatot. A helyi vállalkozók természetbeni támogatás formájában szponzorálták a programot. (szállás, szállítás)

Összességében egy nagyon színvonalas és értékteremtő fesztivállal és vásárral vártuk a városunkba érkezőket. A rendezvénysorozatot jövő évben is megrendezzük.

Ezúton is köszönjük a Nemzeti Kulturális Alap támogatását, bízunk benne, hogy 2016-ban is sikerrel fogunk pályázni.



2015. szeptember 29.

Tisztelettel:
Bordács László
ügyvezető